Épül a strand második üteme 2019-ben Miskolctapolcán

december 15, 2018 a Egyéb by Gabor

A kormány döntése alapján 12,7 milliárd forintból Miskolcon épül meg az ország egyik legnagyobb wellness központja. A beruházás a Miskolctapolcai strand fejlesztésének második ütemeként valósul meg 2019-2020 során. A valósággá váló álomberuházás a nemzetközi fürdővilág elitjébe emeli majd be Miskolctapolca nevét, és egyedülálló kínálata lesz a magyarországi turizmusnak – fogalmaz közleményében Kriza Ákos polgármester.

A városvezető arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy „a legmodernebb Nyugat-európai trendeket követő, a legmagasabb igényeket is kielégítő, a legkorszerűbb fürdőtechnikát és szolgáltatásokat felvonultató, egész évben nyitva tartó családi élményfürdő nemzetközi tervező konzorcium munkájaként valósul meg.”

tapolca_strand_latvanytervek_fejlesztes_2.jpg

Kriza Ákos hozzáteszi: a futurisztikus fürdőkomplexumban 8 beltéri és 2 kültéri medencét álmodtak meg a tervezők. Az új létesítmény szerves egységet alkot majd a strandfürdő 2015-ben átadott első ütemével.

A fürdő a különböző életkori igényeknek megfelelő szolgáltatásokat épületenként rendezi, így a gyermekvilág mellett lesz benne a tizenéves korosztályt kiszolgáló önálló egység, de az idősebbek, a pihenni, vagy éppen gyógyulni vágyók számára is külön térségeket biztosít.

tapolca_strand_latvanytervek_fejlesztes_7.jpg

– Miskolctapolca így egyszerre lesz az önfeledt, hangos szórakozás és a nyugodt pihenés exkluzív központja, ahol a wellnesstől a konditermen, vizes játszótéren, úszómedencén át a kanyargó csúszdaparkig minden megtalálható – hangsúlyozza a polgármester, hozzátéve: természetesen a strandélményre vágyók sem csalódnak majd. – Hatalmas, napozásra alkalmas zöldfelületek, teraszok, csúszdák, dögönyözők és ezernyi élményelem várja majd a pihenni vágyókat az új fürdőkomplexumban.

A fürdő szinte minden szolgáltatása négy évszakos, ami, 70-100 új munkahelyet, és évi 280 ezer új látogatót jelent majd Miskolcnak és a miskolctapolcai városrésznek.

tapolca_strand_latvanytervek_fejlesztes_6.jpg

A vizet elsődlegesen a Barlangfürdő vágataiban található termálforrás biztosítja majd.

Magyarország kormánya a Modern Városok Program keretén belül a beruházásra 12,7 milliárd forintot biztosít három ütemben:

  • 2018-ban 750 millió,
  • 2019-ben 5 milliárd,
  • 2020-ben pedig további 6 milliárd 650 millió forintot.

tapolca_strand_latvanytervek_fejlesztes_1.jpg

A strand engedélyes terveit a már említett nemzetközi tervező konzorcium készítette, a kiviteli terveket a PEKA BAU 2000 Kft. készíti majd a konzorcium neves osztrák tervezőjének bevonásával.

tapolca_strand_latvanytervek_fejlesztes_3.jpg

– Nyolc évvel ezelőtt Miskolctapolca egy feledésbe merült városrész volt. Lepusztult területekkel és épületekkel, a fürdő helyén romokkal és derékig érő gazzal. Ma pedig Miskolctapolca az ország egyik legkeresettebb, megállíthatatlanul fejlődő turisztikai célpontja. A miskolctapolcai fürdőkomplexum megépülésével 2020-tól egy kisvárosnyi terület szolgálja majd a fürdőzni, kikapcsolódni vágyókat – hangsúlyozza Kriza Ákos.

tapolca_strand_latvanytervek_fejlesztes_4.jpg

Több mint 600 millió forintból megújul ugyanis a Barlangfürdő melletti, sétányokkal tarkított őspark is a csónakázótóval együtt. Az idevezető utak mindegyikét korszerűsíti az önkormányzat, és kerékpárút is épül.

Így a fürdőkkel, valamint a magánberuházásokban megvalósult, és a további, tervezett fejlesztésekkel együtt egy turisztikai kuriózumokat kínáló városrész jön létre, ami kiváló lehetőséget jelent a szállodaipar és a vendéglátók számára is.

tapolca_strand_latvanytervek_fejlesztes_5.jpg

– A projekt részletes sajtóbemutatása a kiviteli tervek elkészülését követően, 2019. elején várható. Hajrá Miskolc, hajrá Miskolctapolca! – zárja közleményét Kriza Ákos polgármester.